kollégiumok

Kollégiumok a Szegedi Tudományegyetemen

A szegedi egyetem több mint 4000 kollégiumi férőhellyel és lakhatási támogatással várja a hallgatóit.


A Szegedi Tudományegyetemen a világ felső öt százalékában szerepel a nemzetközi egyetemi rangsorokban, az itt megszerzett diploma és tudás Magyarországon és azon túl is piacképes. Hallgatóink számára a diploma megszerzésének költsége jóval alacsonyabb, mint a fővárosban tanulóké. A megélhetés olcsóbb Szegeden és tanulmányaikat egy élhető, minden kulturális és sportolási lehetőséggel rendelkező egyetemi városban végezhetik, ahol az egész belváros egy összefüggő egyetemi campus.


Több mint 4000 kollégiumi férőhellyel és lakhatási támogatással várjuk a hallgatóinkat. Az egyetem legtöbb kollégiuma a belvárosban található, az oktatási helyszínek pillanatok alatt elérhetőek. A kollégiumokba szociális és szakmai alapon veszi fel a jelentkezőket a hallgatói önkormányzat.


– A Márton Áron Szakkollégium azért nagyon jó, mert ott vajdaságiak laknak, könnyen megtalálható mindenkivel a közös nevező. Amikor bemegyek a kollégiumba rögtön van kivel beszélnem. Mindenki hasonló helyről jön, ez egy közös támaszpont, ami miatt mindenki valamilyen szinten ismeri a másikat. A szobákban jó az ágyaknak az elrendezése, bent találhatóak a hűtők, ami nagyon sokat segít. A portán a kollégiumban lakó diákok dolgoznak, akikkel mindent meg lehet beszélni, ezáltal nagyon jó az atmoszféra és a környezet – mondta el Bánszki Krisztián, az SZTE BTK hallgatója, aki már egy éve lakik a kollégiumban.


Az ambiciózus hallgatók szakterületüknek megfelelően XXI. századi szakkollégiumba juthatnak be, ahol már specializálódhatnak választott szakmájukban. Aki speciálisabb elhelyezést keres, jelentkezhet a kiemelt tehetséggondozást végző Mathias Corvinus Collegiumba (MCC) és a Keresztény Roma Szakkollégiumba, vagy a határon kívüli magyar hallgatókat fogadó Márton Áron Szakkollégiumba is. Térítési díjaink a kollégiumokban az állami ösztöndíjas hallgatók esetében havi 15 000 forint, de kínálunk diákhotelként működő, drágább elhelyezést is. A Szegedi Tudományegyetem segít az albérlet-keresésben. A HÖK a kollégiumba fel nem vett hallgatók egy részének albérleti támogatást ad.


További információk az SZTE felvételi oldalán.



A Szegedi Tudományegyetem kollégiumainak bemutatkozó videói itt tekinthetőek meg


Mátó Gábor



esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


sallai-doraSallai Dóra- GTK: pénzügy és számvitel

Semmi kétségem nem volt afelől, hogy az SZTE-re fogok jelentkezni, ugyanis ott tanuló ismerőseimtől csak pozitív véleményt hallottam. Érdekesnél érdekesebb kurzusok színesítik az egyetemi éveket, mindemellett magas színvonalú a sport és a nyelvoktatás is. Jó döntés az SZTE, mert országszerte elismert tudást ad a hallgatóknak, és itt olyan lehetőségekkel találkozhatunk, amik pozitívan hatnak mind a pályánk, mind az életünk során.


vecseri-zitaVecseri Zita – MGK: környezetgazdálkodási agrármérnök

Továbbtanulásnál meg se fordult más egyetem a fejemben, csak az SZTE. A tanárok szakmailag jól felkészültek, a sok gyakorlati óra és a tanulmányi kirándulások pedig remek gyakorlatszerzési lehetőséget biztosítanak. Szeretek Szegeden egyetemista lenni, sok lehetőséget és kedvezményt kapnak a hallgatók. Kedvenc helyem a partfürdő, itt tartják a SZIN-t és az Összegyetemi gólyatábor, ami gólyáknak kötelező.



További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.