Szegedi Tudományegyetem, Zeneművészeti Kar  Ahol tudás és szándék találkozik

Hírek  --  SZTE ZMK hírarchívum  --  SZTE ZMK 2014. március

Emléktáblát avattak Weninger Richárd emlékére

IM000586_250x250

Az SZTE Zeneművészeti Kar, a Szegedi Konzervatórium jogutódja egykori igazgatójára – Weninger Richárdra – emlékezve 2014. március 4-én emléktáblát avatott a Fricsay-terem előtti aulában

2014. március 09.


„Weninger Richárd életműve példa lehet mindazon tehetséges művész számára, aki nem éri be azzal, hogy saját karrierjét építi, de fontosnak tartja az utána következő nemzedékek szellemi gyarapodását, s azt, hogy velük együtt Szegedből valamit felmutasson” – olvasható az emléktáblán.


ZMK3_250x250
Az 1934-ben született hárfaművész, igazgató, a muzsika szegedi professzora zenei tanulmányait zongorán kezdte. 1950-től a Szegedi Zeneművészeti Szakiskola hárfa tanszakán tanult, ezzel párhuzamosan zongora és ütő tanszakon is folytatott tanulmányokat. Művésztanári diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerzett, majd a szegedi színházi zenekarban és a Szegedi Szimfonikus Zenekarban hárfázott. Művészi tevékenysége mellett 1966-tól a Szegedi Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdett tanítani hárfát, majd kamarazenét. 1976-ban kapott felkérést a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Tagozatának vezetésére, az igazgatói státuszt 2000-ig töltötte be, ezután négy évig a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán egyetemi tanárként dolgozott. Vezetése alatt 1990-ben történt a Szegedi Zenekonzervatórium megalapítása. Szakmai elismerései közül a Liszt Ferenc-díj, a Weiner Leó Zenepedagógiai díj, a Szegedért Emlékérem, a Weiner Leó-emlékdíj, a Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett és az Artisjus-díj a legjelentősebbek.
A táblaavató alatt Csajkovszkij D-dúr vonósnégyesének Andante tételét adta elő Masopust Péter és S. Dobos Márta hegedűn, Nagy Ágnes mélyhegedűn és Sin Katalin gordonkán. Az ünnepség után Bálint János fuvolaművész és Ah Ruem Ahn zongoraművész adtak emlékkoncertet a Fricsay-teremben.

ZMK6_250x250


SZTEinfo

Fotó: Herner Donát