Szegedi Tudományegyetem, Zeneművészeti Kar  Ahol tudás és szándék találkozik

Információk  --  Hallgatóknak
Hallgatóknak
Diplomaosztó időpontváltozás!

A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának diplomaosztó ünnepsége egy órát csúszik. A rendezvény kezdő időpontja így 2015. június 27. 14.00.

Tanári záróvizsgák
Az alábbi oldalakon a Szegedi Tudományegyetem, illetve az SZTE egyes egységeinek legfontosabb, közérdekű szabályzatait, megállapodásait találhatják meg.
A Szegedi Tudományegyetem öt nagy, úgynevezett karközi kollégiummal rendelkezik, melyek a város különböző pontjain, de a hallgatók számára egyaránt ideális környezetben helyezkednek el, s a lakhatás mellett változatos kulturális, sportolási és szórakozási lehetőséget kínálnak. Egyes karoknak saját kollégiumuk is van, de akadnak olyan szegedi, szervezetileg nem az SZTE-hez tartozó diákszállások is, melyek szintén fogadnak egyetemistákat. Az egyetemen társadalomtudományi profilú szakkollégium is várja az érdeklődő fiatalokat.
Egyetemünk hallgatói 2001 óta tanulmányi ügyeik intézésére az ETR-t (Egységes Tanulmányi Rendszer) alkalmazzák. Segítségével a hallgatók bárhonnan intézhetik kurzusfelvételeiket, jelentkezhetnek vizsgáikra, módosíthatják adataikat (csak olyan adatokat, amiről nem kell törzslapot kiállítani a tanulmányi osztályoknak), emellett kommunikálhatnak egymással, és információkat szerezhetnek kurzusaikról, pénzügyeikről.
A tanulás és oktatás, együttműködés a közös célok érdekében. Az együttműködés a résztvevők közös szándékából jön létre. A Coospace csupán virtuális színtereket kínál a valódi tanulási folyamatok támogatására. Egy-egy kurzushoz kapcsolódó önálló színtér lehetőséget ad a résztvevők számára a kommunikációra, forrásanyagok, tematikák, tananyag letöltésére, otthoni feladatok feltöltésére és értékelésére, feladatok határidejének és az előadások, szemináriumok vagy egyéb gyakorlati célú találkozási alkalmak számontartására.
A kényelmesebb, korszerűbb, gyorsabb, környezetkímélőbb ügyintézés az elektronikus ügyintézés. A MODULO rendszer a Szegedi Tudományegyetem új szolgáltatása, mely ügyfélkapuként működik.