Műszaki képzési terület

Az agrártudományi képzési terület alapszakjait a Mérnöki Kar, a Természettudományi és Informatikai Kar, valamint a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar kínálja.

A Természettudományi és Informatikai Kar az anyagmérnök, a biomérnök és a környezetmérnök alapszakokat indítja nappali és levelezős képzésben is. A Mérnöki Karon gépészmérnök, mechatronikai mérnök és műszaki menedzser alap és mesterképzés választható. Minden képzésünk duális és kooperatív formában is elérhető.

A Juhász Gyula Pedagógusképző Karon pedig a Műszaki szakoktató alapképzési szak informatika szakirány választható.


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Amer BatshoneAmer Batshone – GTK – International economy and business

Nálam az elsődleges szempont az volt, hogy Európában szerettem volna tanulni. Így találtam rá a Szegedi Tudományegyetemre, hiszen nagyon jó hírnévvel rendelkezik. A képzési területemről is azt hallottam, és most már tapasztaltam is, hogy nagyon színvonalas az oktatás, és megbecsülik a diplomát, amit itt szerzünk. Emellett nagyon olcsó itt az élet, úgyhogy megéri itt egyetemistának lenni.





barta-eszterBarta Eszter – GTK: kereskedelem és marketing

A továbbtanulásnál egyértelmű volt, hogy az SZTE-t jelölöm meg, Szeged szépségével és az egyetem jó hírnevével nem tudja felvenni a versenyt más intézmény. Életem egyik legjobb választásának tartom a GTK-t. A képzés lendületes és fiatalos, az oktatók nyitottak és segítőkészek. Pezsgő élet vár itt a hallgatókra, együtt élvezhetjük fiatalságunk legszebb napjait.



További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.