zold_oazis_-kiemelt

Zöld oázis a TIK-ben

A vizsgaidőszakban a már bevált tanulási lehetőségek mellett kikapcsolódási és újszerű fölkészülési módszert is kínál az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központja. A zöld oázis június 21-ig minden hét 3 hétköznapján (keddenként, szerdánként, csütörtökönként) 10 és 18 óra között felüdülést nyújt.

 

Chillt kaptak a TIK Zöld Oázisának vendégei

Tea, szörp vagy üdítő a kézben, napernyő a fej fölött, nyugágy a pázsiton – nem átlagos vizsgaidőszak kezdődött a Szegedi Tudományegyetemen. A könyvtár látogatóinak az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ különleges akcióval kedveskedik, a Zöld Oázisban bárki megpihenhet vagy folytathatja a tanulást a szabadban.

– Minden formabontó kezdeményezéshez szeretek csatlakozni. Minél több, az átlagostól eltérő dolgot látnak a fiatalok, annál nyitottabbak lesznek a világra is. Ha rácsodálkozhatnak valamire, az erősíti bennük: attól, hogy nem keresik, még létezik – üdvözölte a József Attila Tanulmányi és Információs Központ (JATIK) formabontó kezdeményezését Szikriszt Péter. A fiatal lemezlovas a Zöld Oázis hangulatfelelőse: a könyvtár melletti parkban szolgáltat megnyugtató, hangulatos dallamokat az egyetemistáknak.

A Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) újszerű módszerekkel próbálják segíteni a vizsgaidőszakban a hallgatókat. A zöldövezetben nyugágyakkal, napernyőkkel és pingpong-asztallal várják a kikapcsolódni vágyókat, illetve a szabadtéri tanulást kedvelőket.

– Ezen a héten egyelőre kísérleti fázisában tart a Zöld Oázis. Ha lesz rá érdeklődés, június 21-ig, keddtől csütörtökig várjuk az SZTE polgárait napközben, 10 és 18 óra között– mondta Gyarmati László, a JATIK PR-asszisztense.

Az elmúlt napokban úgy tűnt, lazítani vágyókban nincs hiány, hiszen mindig üldögél valaki a kerti bútorok körül, fekszenek a napozóágyakban, s folyamatosan pattog a labda. A pihenést lounge és chill zenék kísérik, hiszen mindkettő nyugalmas műfaj, a jazz, retro és elektronika elemeit vegyítve kellemes háttérdallamokat adnak a könyvlapok pergéséhez vagy egy beszélgetéshez.

A Zöld Oázis játékkal is kedveskedett látogatóinak: a pihenőhelyen található környezettudatos matricákat fotózhatták a hallgatók ajándékokért cserébe. A jó időben hűsítőkben sincs hiány: szörpök, tea és üdítők teszik még komfortosabbá a parkot.

Kiss Tímea

 
*

Szegeden 30 ezer egyetemi hallgató sóhajt fel a tavasz végi napsütésben: vizsgaidőszak...! Ilyenkor „legszívesebben a standra menne az ember, hogy egy kényelmes napágyban ejtőzzön, kezében egy friss üdítővel, miközben kellemes zene veszi körül. Ha pedig rátör a tanulhatnék, azért előveszi a jegyzeteket is egy kicsit. Miért ne lehetne összekötni a kellemest a hasznossal, a Tanulmányi és Információs Központ köré varázsolni a zöld gyepre egy oázist?” – vélik a Szegedi Tudományegyetem JATIK szakemberei. „Miért ne lehetne a TIK-nek egy saját Zöld Oázisa? Tényleg mi az akadálya?” – folytatják a kérdések sorát, majd válaszolnak is: „Már semmi, hiszen megvan a napfény, a friss, ropogós napágyak, napernyők is megérkeztek, készülnek a jó kis koktélok, és hangolnak a zenészek.”

„A TIK Igazgatósága örömmel látja nap mint nap a sok betérő hallgatót a szakolvasói terekben csendesen a könyvek fölé hajolva, a közösségi terekben csoportosan tanulókat, a kényelmesen elpihenőket a zsibongókban, éppen ezért folyamatosan szeretnénk megújulni, mindig valamilyen kis meglepetéssel fogadni a hozzánk látogatókat” – mondják. „Eddig is figyeltünk a kényelemre, a kikapcsolódási lehetőségekre, de idén nyáron valami különlegeset képzeltünk el azoknak, akiknek a nyári időszak a vizsgákkal kezdődik. Megszületett a Zöld Oázis ötlete, amit egy kis felmérés után megvalósíthatónak éreztünk, és őszintén reméljük, hogy a „hallgatók Mekkája” címet igazán elnyerjük a riviéra hangulatának varázslatával.

Sok szeretettel várjuk az egyetemi polgárokat - hallgatókat, munkatársakat – 2012. május 29-től kedden, szerdán és csütörtökön délelőtt 10 és délután 18 óra között a TIK parkjában az árnyas fák alatt, és a napsütötte gyepen, ahol pihenni, tanulni, és egy kicsit mozogni is lehet.”

Ne hagyja ki: május 29-től a TIK oázist!

Zöld oázis.zip
A képgaléria itt megtekinthető

 


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Frech DánielFrech Dániel – ÁJTK – jog

Úgy gondolom, hogy az egyetemen nagyon családias a légkör, nagyon közvetlenek és segítőkészek az oktatók. Nem is meglepő, hogy mindig előkelő helyeken szerepelünk az országos megmérettetéseken. Ugyanakkor Szeged miatt is érdemes ide jönni tanulni, hiszen nagyon szép, tiszta és rendezett ez a város.





Roop DhanjalRoop Dhanjal – GYTK, gyógyszerész

Európában kerestem olyan egyetemet, ahol kiemelkedő a gyógyszerészképzés, így találtam rá a Szegedi Tudományegyetemre. Kiderült, hogy néhány ismerősöm is itt tanul vagy tanult, és ők is elismerően beszéltek mind a városról, mind a képzésről. Rendkívül jó oktatóink vannak, a képzés pedig igazán gyakorlatorientált, magas színvonalú. Szegedet is szeretem, főleg télen, akkor igazán gyönyörű a város. Élvezem, hogy minden közel van, mindenhova könnyen és gyorsan eljutok.





További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.