Szegedi Tudományegyetem, Zeneművészeti Kar  Ahol tudás és szándék találkozik

Művészeti műhelymunka  --  Mesterkurzusok  --  Mesterkurzus archívum

Nemzetközi Orgonista Találkozó Szeged

Szegedi-Zsinagoga

SZTE Zeneművészeti Kar, Szegedi Új Zsinagóga 2014. május 20-21.



Tisztelt Intézményvezető Asszony/Úr!


Örömmel értesítjük, hogy tapasztalva a 2004-től kezdődően kétévente megrendezett Szegedi Orgonista Találkozók kedvező fogadtatását, az SZTE Zeneművészeti Kar, és a Szegedi Zsinagógáért Alapítvány 2014. május 20-21. (22.) között ismét immár 6. alkalommal Orgonista Találkozót rendez, külföldi vendégek részvételével, melyre szeretettel meghívjuk intézményük orgona szakos hallgatóit és oktatóit. Kérjük szíveskedjék engedélyezni és támogatni az érintett növendékek és tanárok részvételét ezen a – tapasztalataink szerint konstruktív – zenei-baráti találkozón.

 

Tisztelt Kolléga!

 

Jelentkezéseket

A)  zeneművészeti szakközépiskolai,

B)  zeneművészeti felsőoktatásban tanuló hallgató,

C)  ifjú orgonaművész (tanár)

D)  iskolarendszerű egyéb felsőfokú intézményben, (tanító és tanárképzők, teológiai főiskolák, egyházzenei szakok) és alapfokú művészeti iskolák magasabb évfolyamain pályaorientációs szándékkal orgona tárgyat tanulók

kategóriákban várunk.

 

A rendelkezésre álló maximális időkeret:

A) és D) kategóriában 25 perc, Bach triószonáta gyors tétel játszása esetén 30 percre bővíthető,

B) kategóriában 30 perc,

C) kategóriában 35 perc.

 

Kérünk egy korcsoportnak megfelelő jelentős Bach és egy romantikus művet, a fennmaradó időben tetszés szerinti műsort játszhatnak. Szakközépiskola 11. 12. 13. osztályában kötelezően kérünk egy Bach triószonáta gyorstételt is.

 

A szereplő diákok felkészítő tanárait várjuk az értékelő bizottságba.

 

Az orgonaművek előadására a szegedi Zsinagóga 1903-ban épített, a közelmúltban felújított és 42 regiszteresre kibővített orgonáján kerül sor. A dispozíciót mellékeljük.

 

Érkezés és gyakorlás 2014. május 19. (hétfő).

Gyakorlási lehetőséget egyeztetés alapján korábban is biztosítunk. Az eddigi gyakorlat szerint a szakközépiskolai tanulók szereplésére és értékelésére a rendezvény első napján, május 20-án, kedden kerül sor.

 

A találkozó koordinátora a SZTE Zeneművészeti Kar orgona tanára Csanádi László DLA főisk. tanár

Elérhetőségek: +36-30-618-6982,  csanlasz@gmail.com

 

A részvételi díj szereplőknek 6 000.- Ft, tanáraiknak ingyenes.

Számlaszám: 57400217-10117688 Fontana Credit.


Jelentkezési lap



A SZEGEDI ÚJ ZSINAGÓGA ORGONÁJÁNAK HANGKÉPVÁZLATA

 

Szállást igény alapján kedvezményes áron biztosítunk. Az étkezést egyénileg javasoljuk megoldani, a közelben bőségesen található különböző kategóriájú éttermekben, menzákon.

 

Jelentkezési határidő: 2014. április 08.

 

A jelentkezési lapot és a részvételi díj befizetését igazoló dokumentum fénymásolatát a Kar címére kérjük visszaküldeni (Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar, 6701 Szeged, Pf. 33), vagy csatolt fájlként e-mailben elküldeni Kalmár Zoltán tanszéki előadó részére a kalmarzoltan8@gmail.com címre.

A jelentkezési lap honlapunkról is letölthető: www.music.u-szeged.hu 

 

Jó felkészülést és sikeres szereplést kívánva üdvözlettel:

 

Szeged, 2014. február 03.

 

 

 

 

 

Dr. Tóth Péter

dékán