Elhunyt Pelle Pál, az SZTE BTK legidősebb öregdiákja

2017. január 11-én, 100 éves korában elhunyt a szegedi bölcsészkar latin-ógörög tanári, majd görög irodalom és filozófia szakos öregdiákja.

Pelle Pálnak 2016-ban, a 100. születésnapján adományozott Alma Matere, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara "gránit" díszdiplomát, amelyet az egyetem a 75 éve végzett alumnusai számára állíthat ki. A szegedi bölcsészkar történetében korábban nem fordult elő, hogy ilyen magas életkort megélt volt hallgatója számára állítson ki oklevelet.


Pelle Pál 1940. március 13-án szerzett latin-görög szakos tanári oklevelet a szegedi Ferencz József Tudományegyetemen. Az 1948-ban görög irodalom és filozófia témakörből bölcsészdoktori oklevelet szerző ifjú orosz szakos diplomáját 1950-ben ugyancsak a szegedi egyetem adta ki.

Tanári pályafutását 1943-ban Kaposvárott kezdte meg Pelle Pál. 1953-tól Szegeden a Radnóti Miklós Gimnáziumban, majd 1956-tól 1976-ig a volt Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskolában tanított. Mindemellett 1953-tól a szegedi József Attila Tudományegyetem megbízott óraadójaként bölcsészhallgatóknak tartott latin órákat. Majd 1988-tól 1996-ig a szegedi egyetem jogtudományi kari Római Jogi Tanszékén megbízott előadóként oktatta a latin nyelvet. Középiskolai tanári és egyetemi oktatói tevékenysége mellett Pelle Pál elkészítette és katalogizálta a kiadásra tervezett újgörög-magyar kéziszótár magyar-újgörög részét. Számos fordítása, több tanulmánya, és cikke is kivívta a szakma elismerését.



Pelle_Pal



Az elhunyttól 2017. január 24-én 12 órakor vesznek búcsút a gyulai Szentháromság Temetőben, amelyet 11 órakor gyászmise előz meg a Nádi Boldogasszony Templomban.


Öregdiákunk emlékét örökre megőrizzük.



A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának vezetősége

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_41

Kiss Attila az SZTE BTK Angol Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, több szervezet, köztük a Magyar Shakespeare Bizottság és a Magyar Anglisztikai Társaság (HUSSE) elnökségi tagja, utóbbinak egykori megválasztott elnöke, a hazai anglisztika megkerülhetetlen alakja. A grandiózus vállalkozás, a hétkötetes Az angol irodalom története sorozat második kötetének egyik szerkesztője tavaly, kiemelkedő életművének és szakmai sikereinek elismeréseként, Országh László-díjban részesült. Kiss Attila 2023 szeptemberében megvédte Kettős anatómia. Angol reneszánsz tragédiák a kora újkorban és ma című akadémiai doktori értekezését, 2024 áprilisában pedig hivatalosan is az MTA doktora lett.