Szegedi segítséggel rendezik meg a VII. Medieval Nomads konferenciát Shanghajban

Karunk egyetemi tanára, a Középkori Egyetemes Történet és az Altajisztika Tanszék vezetője, Prof. Dr. Zimonyi István nemrégiben érkezett haza Sanghajból, ahol több előadást is tartott, valamint tárgyalásokat folytatott a VII. Medieval Nomads konferencia kapcsán.

22404128_1669471009772111_520122764_o

Mik voltak az út előzményei?

Utamat egy nemzetközi konferencia előzte meg, melyet 2016 novemberében tartottunk Szegeden Medieval Nomads címen, ahová meghívtuk Dr. Chen Hao-t, a Sanghaji Egyetem oktatóját is. Ő élénken érdeklődött a Szegedi Egyetem altajisztikai és nomád kutatásai iránt és jelezte, hogy a következő, a hetedik Medieval Nomads konferenciát szívesen megrendeznék Sanghajban, közösen a szegedi Altajisztikai és Középkori Egyetemes Történeti Tanszékekkel.

 

Innen érkezett a felkérés is?

Igen, ezek mellett Dr. Hao azt is elmondta, hogy szívesen látnának néhány előadás tartására is, így július folyamán a Sanghaji Egyetem Bölcsészkarának dékánja két hétre meghívott az egyetemre, hogy az együttműködés lehetőségeiről tárgyaljunk, illetve tartsak pár előadást. Szeptember 4 és 18 között voltam Sanghajban, ahol két előadást tartottam Turkológia kutatások Magyarországon, illetve Kelet-Európa török nyelvű népei témákban.

 

Kikből állt a hallgatóság?

Az előadásokon a Történeti Intézet munkatársai mellett a kar nemzetközi tanulmányok hallgatói vettek részt.

 

22369053_1669470979772114_1840786143_oMilyen a Sanghaji Egyetem?

A kampusza irigylésre méltóan jól felszerelt, uszoda, sportpályák és a legmodernebb oktatási eszközök állnak rendelkezésre. Szemmel láthatólag nyitottak a világra.

 

Ez miben nyilvánul meg?

Például, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a társadalomtudományok fejlesztésére. Kína története mellett kiépítenek egy egyetemes történettel foglalkozó oktatási és kutató centrumot, amelyben Európa, az Oszmán Birodalom és Eurázsia török nyelvű népei is hangsúlyt kapnak, de emellett van turkológiai centrum is. A nyitottságukat mutatja továbbá az, hogy az egyik diák a Német Lovagrend történetéből szakdolgozik vagy az, hogy vendéglátóm Pekingben tanult az egyik jeles kínai turkológusnál, aztán Berlinben szerzett PhD-t. A magyar turkológia jeles eredményeit is innen ismerte meg

 

Ön mit talált a legérdekesebbnek Sanghajban?

Számomra azt volt leginkább meglepő, hogy Sanghaj a világ egyik legdinamikusabban fejlődő területe. A 19. század elején létező halászfaluból a gyarmatosítás hatására egy világváros alakult ki, amely túlélve a japán megszállást és a kulturális forradalmat ma elképesztően gyorsan fejlődik. Ott van a világ második legmagasabb épülete a Sanghaji Torony, és még a kb. 90 km-re fekvő város, Szucsou elérése is csak 27 percet vett igénybe vonattal.


22396628_1669470963105449_1734360987_o

 

Milyen szakmai együttműködések futnak most a két intézmény között?

A Történeti Intézeten belül egy Turkológiai Központ létrehozásán dolgoznak a kínai kollégák, és ennek a kiépítésében kértek még szakmai segítséget. A dékán és az intézet vezetője javasolta, hogy a Szegedi Tudományegyetemmel létesüljön hivatalos együttműködés is. Az már biztosra mondható, hogy 2018. november 9 és 12 között a Medieval Nomads hetedik ülését Sanghajban rendezzük meg.

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_41

Kiss Attila az SZTE BTK Angol Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, több szervezet, köztük a Magyar Shakespeare Bizottság és a Magyar Anglisztikai Társaság (HUSSE) elnökségi tagja, utóbbinak egykori megválasztott elnöke, a hazai anglisztika megkerülhetetlen alakja. A grandiózus vállalkozás, a hétkötetes Az angol irodalom története sorozat második kötetének egyik szerkesztője tavaly, kiemelkedő életművének és szakmai sikereinek elismeréseként, Országh László-díjban részesült. Kiss Attila 2023 szeptemberében megvédte Kettős anatómia. Angol reneszánsz tragédiák a kora újkorban és ma című akadémiai doktori értekezését, 2024 áprilisában pedig hivatalosan is az MTA doktora lett.