borito

Megújult a magyar őstörténet: a szakma vezető kutatóinak előadássorozata az SZTE-n

Már a múlt sem a régi – avagy mi újság a korai magyar történelem kutatásában? címmel rendez nyolc előadásból álló sorozatot a Bakonyi Géza Alapítvány és az SZTE BTK Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszéke.

A honfoglalás témája mindig nagy közérdeklődést váltott ki: a magyar identitás és a kanonizált nemzettudat, az iskolai oktatás szempontjából is központi jelentőségű, sok embert érdekel, ugyanakkor az iskolai oktatásban nem kap elég teret. Ennek következtében számos tévképzet él erről a meghatározó történeti korról, ráadásul az utóbbi egy évtizedben megjelent új eredmények jelentősen át is rajzolják a honfoglalásról alkotott tudományos képet. Előadóink – a kérdéskör vezető kutatói – előadásukban komplex megközelítést alkalmaznak majd: nemcsak a legfrissebb eredményeiket ismertetik, hanem bemutatják az adott téma jelenkori értelmezéseit, identitásképző szerepeit is.

Az előadások kifejezetten a szélesebb közönségnek szólnak, szerdánként 16:00 órakor kezdődnek. Várunk minden érdeklődőt a BTK Informatórium tantermében (Egyetem u. 2., I. emelet).


A program:

Szeptember 28. Bollók Ádám, B. Szabó János (Budapest, ELKH BTK): A császár és a magyarok (Bíborbanszületett Konsztantin szövegének újraértelmezése)


Október 19. Johanna Laakso (Universität Wien): Tényleg finnugor nyelv a magyar?


Október 26. L. Juhász Ilona (Komárom, Fórum Kisebbségkutató): Szimbolikus térfoglalás: kopjafák a Felvidéken


November 9. Sándor Klára (Szeged, SZTE BTK): Törökök és/vagy magyarok?


November 16.: Font Márta (Pécs, PTE): Keleti szlávok és magyarok a honfoglalás előtt (Mit mond erről a Kijevi Rusz első krónikája és Anonymus Gesta Hungarorum-a)


November 23: Langó Péter (Budapest, ELKH BTK): Árpád mennybemenetele


November 30: Türk Attila (Budapest, PPKE): A korai magyar történelem régészeti kutatásának legújabb eredményei


December 7: Povedák István (Budapest, MOME): Az etnovallás bűvöletében


A programsorozat, mely az SZTE Őszi Kulturális Fesztivál részét is képezi, az NKA Ismeretterjesztő és Környezetkultúra Kollégiuma és a Nemzeti Tehetség Program NTP-HHTDK-22 támogatásával valósul meg.




Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_41

Kiss Attila az SZTE BTK Angol Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, több szervezet, köztük a Magyar Shakespeare Bizottság és a Magyar Anglisztikai Társaság (HUSSE) elnökségi tagja, utóbbinak egykori megválasztott elnöke, a hazai anglisztika megkerülhetetlen alakja. A grandiózus vállalkozás, a hétkötetes Az angol irodalom története sorozat második kötetének egyik szerkesztője tavaly, kiemelkedő életművének és szakmai sikereinek elismeréseként, Országh László-díjban részesült. Kiss Attila 2023 szeptemberében megvédte Kettős anatómia. Angol reneszánsz tragédiák a kora újkorban és ma című akadémiai doktori értekezését, 2024 áprilisában pedig hivatalosan is az MTA doktora lett.