tik_kiemelt_nagy

Nyári szünet a Szegedi Tudományegyetemen

A szegedi egyetem épületeinek nagy része nyáron, idén 2015. augusztus 8-23. között zárva tart. Ám ebben az időszakban is folyamatos és zavartalan a betegellátás a szegedi klinikai és az egészségügyet szolgáló épületekben. Az egyetemi könyvtár 2015. július 24-én zárja kapuit.

Az energiatakarékosság minden évszakban fontos szempont a Szegedi Tudományegyetemen, amely a nemzetközi felmérések szerint is hazánk „legzöldebb egyeteme”. A Szegedi Tudományegyetemnek elsősorban az oktatáshoz kötődő épületeiben a műszakilag megengedhető minimumra állítják az energiafelhasználást idén nyáron is.


2015. augusztus 8-23. között számos egyetemi oktatási és hivatali épület – így például az universitas Dugonics téri központi épülete, több kari épület, a Gazdasági Igazgatóság épülete – zárva tart. Az SZTE érintett egységeiben a két hetes nyári szünetet követő első munkanap: 2015. augusztus 24. (hétfő).


A szegedi egyetem többi épületéhez hasonlóan az SZTE Klebelsberg Könyvtár is bezár. A bibliotéka 2015. július 24-én, pénteken 16 órakor bezárja kapuit, majd augusztus 31-től már a megszokott nyitva tartással várják az olvasókat. Az egyetemi könyvtár nyári szolgáltatásaival kapcsolatos tudnivalók itt olvashatók.


Az egyetemi egységesített nyári szünetben – a hőmérséklettől függően – 80-120 millió forintot takaríthat meg az SZTE azzal, hogy nem működteti például a klímát, az energetikai rendszereket a bezárt épületekben.


SZTEinfo

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_41

Kiss Attila az SZTE BTK Angol Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, több szervezet, köztük a Magyar Shakespeare Bizottság és a Magyar Anglisztikai Társaság (HUSSE) elnökségi tagja, utóbbinak egykori megválasztott elnöke, a hazai anglisztika megkerülhetetlen alakja. A grandiózus vállalkozás, a hétkötetes Az angol irodalom története sorozat második kötetének egyik szerkesztője tavaly, kiemelkedő életművének és szakmai sikereinek elismeréseként, Országh László-díjban részesült. Kiss Attila 2023 szeptemberében megvédte Kettős anatómia. Angol reneszánsz tragédiák a kora újkorban és ma című akadémiai doktori értekezését, 2024 áprilisában pedig hivatalosan is az MTA doktora lett.