Zsebkönyv a múlt századok borkultúrájához

A Trianon előtti Magyarország bortermelő vidékeit, valamint a korabeli szokásokat és hagyományokat ismerhettük meg a Közéleti Kávéház keretében tartott könyvbemutatón.

IMG_7081A kulturális programok szervezésében jeleskedő Közéleti Kávéház április 23-i összejövetelének apropója egy zsebkalauz bemutatása volt, melynek címe: „Vörös aszúk, ürmösök, sillerek (Történeti borvidékeink zsebkalauza 1875-1920.”) A könyv szerzője a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar két néprajzkutatója, Simon András és Mód László, akik rövid összegzést adtak a műről.


Az esemény házigazdája Nagy Ferenc közgazdász volt, aki maga is nagy barátja a hazai borvidékeknek. Ennek bizonyításaként rövid diavetítéssel ízelítőt adott a mai borkultúra helyzetéről. A jelent ezután a múlt követte, és a két a két meghívott szerző egymást váltva beszélt arról, milyen is volt jó száz évvel ezelőtt a magyar borvidék kultúrája és geológiája. Előadásukban tájról tájra járva mutatták be a különböző vidékek borait, szokásait, hagyományait. Mivel szakmájukat tekintve mindketten néprajzkutatók, a borfajták mellett igyekeztek felderíteni a hozzájuk köthető tradíciókat, nemesítési módszereket. Ki gondolta volna például, hogy Erdélyben a furmintot somnak hívják, vagy hogy egyes helyeken a mai napig köszönetet mondanak Szent Orbánnak, a bor védőszentjének a jó termésért?


A bemutató végeztével a jelenlévők maguk is felidézték az emlékeiket a régi borkóstolásokról. Az esemény fénypontjaként pedig kötetlen beszélgetésre invitálták az egybegyűlteket, ahol egy kis kóstolót is kaptak néhány borkülönlegességből.

 

Őszi Tamás


Boreloadas_galeria
További képek itt megtekinthetők

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_41

Kiss Attila az SZTE BTK Angol Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, több szervezet, köztük a Magyar Shakespeare Bizottság és a Magyar Anglisztikai Társaság (HUSSE) elnökségi tagja, utóbbinak egykori megválasztott elnöke, a hazai anglisztika megkerülhetetlen alakja. A grandiózus vállalkozás, a hétkötetes Az angol irodalom története sorozat második kötetének egyik szerkesztője tavaly, kiemelkedő életművének és szakmai sikereinek elismeréseként, Országh László-díjban részesült. Kiss Attila 2023 szeptemberében megvédte Kettős anatómia. Angol reneszánsz tragédiák a kora újkorban és ma című akadémiai doktori értekezését, 2024 áprilisában pedig hivatalosan is az MTA doktora lett.